A begyújtás folyamata

A fa összetevőinek több mint 80 százaléka fagázként ég el. Ehhez megfelelő mennyiségű levegőre, illetve a fagáz hosszú lángjaihoz megfelelő méretű tűztérre van szükség. A fa égésekor először a víztartalom párolog el, majd elkezdődik a bomlási folyamat, a fát akkor hagyja el a gáz, és mintegy 225 fokon a fagáz égése folyamatossá válik. A visszamaradó faszén 500-800 fokon izzik tovább.

Az égést befolyásolhatjuk a felhasznált fa méretével. A túl vastag darabok nagyon lassan, nehezen égnek, nem adják ki megfelelően a bennük lévő energiát. A túl vékony fa használata sem szerencsés, mert akkor túl gyorsan lobbannak el a hasábok és a tüzünk nem lesz elég tartós. A vékony gyújtós szükséges, hamar meggyullad, de mellé rakjunk közepesen vaskos hasábokat.

Egy kísérletben kétadagnyi bükk tűzifát égettek el. Az egyik adag fa 1300 cm2 összfelületű volt, és 750°C volt mérhető az égéskor. A másik adag kissé vékonyabbra volt hasogatva, és 2200 cm2 összfelület mellett 900°C hőmérsékletet fejlesztett.

A felület-tömeg arány értelemszerűen fa fajtájától is függ. A tömör, nehezebb fafajt vékonyabbra kell hasogatnunk.

A tűztérbe célszerű állítva berakni a fát, kissé a hátfalnak döntve, hogy amikor égés közben összeroskad, ne az ajtó felé omoljon meg. Leghátulra a vastagfa darabok, majd azoknál 2-3-szor vékonyabbak kerülnek, előre pedig a vékony gyújtós szálak.

Cserépkályhában általában akkor megfelelő a felhasznált famennyiség, ha mintegy másfél óra alatt ég le. Kezdő kályhatulajdonosoknak, amíg ki nem alakul a saját forgatókönyv, a hátulra kerülő vastagfa legyen az összes jó fele. Elé kerüljön mintegy 30-40 százalékban változó, de vékonyodó hasábméret és elegendő mintegy 10 százalék a gyújtósból.

Kandallók esetében az a célunk, hogy a berakott fa minél hosszabb ideig izzásban maradjon, ezért a pillangószelepet már akkor le lehet zárni, amikor a fánk szépen, nagy lánggal ég, s megkezdődött a rönkök izzása. Ekkor a tüzet lefojtjuk, lassabb égésre kényszerítjük, arra azonban vigyázzunk, hogy az égéshez levegő kell – tehát, a légnyílást sose zárjuk el túlzottan. Ha nem adunk kellő mennyiségű, az égéshez szükséges levegőt, akkor a fagáz egy része nem ég el, nem termel hőt és haszontalanul távozik. A nem tökéletes égéskor képződő égéstermékek lerakódnak a kályha falára, a kéménybe. Ezek gyakran ragacsos, bűzös, nehezen takarítható lerakódások.

Az égés fontos feltétele a levegő, ezért biztosítsunk belőle megfelelő mennyiséget. A helyiséget rendszeresen és alaposan szellőztetni kell, és oda kell figyelni arra is, hogy a konyhai páraelszívók, a szagelszívók gyakran győzedelmeskednek a kéményhuzat felett. Szívóhatásuk nagyobb lehet, mint a kürtőé, ezért visszafüstölés következhet be. Fűtés közben – főként cserépkályhánál, az annak felfűtéséhez szükséges mintegy másfél óra alatt – megtehetjük, hogy egyáltalán nem használjuk ezeket a berendezéseket. Kandallóknál, amelyek szinte folyamatos faellátást igényelnek, ez nehezebben betartható javaslat, de a begyújtás, a tűz kialakulásának fázisában sose indítsuk be az elszívót. Ha később megtesszük, majd füstvisszaáramlást tapasztalunk, azonnal kapcsoljuk ki a szagelszívót és szellőztessük a helyiséget.

Cím: Győr, Kölcsey u. 14.
E-mail: kissg.gyor@gmail.com;
Mobil: +36 30 / 2 141 815

Bemutatkozás

A kályhás

2013. január 07. 10:21

 

Az ember olcsó és barátságos melegségre vágyik, így egyre többen rakatnak maguknak kályhát, kandallót, tűzhelyet. Kiss Géza közel két évtizedes újságírói múlttal a háta mögött állt be a győri kályhások sorába. Azt mondja, nem bánta meg.

Kiss Géza nevével sűrűn találkozhattak egykoron a Magyar Nemzet olvasói, a Győri Rádió hallgatói és a régi városi televízió nézői. Profi volt, a média minden műfaját, ágát-bogát bejárva döntött úgy, veszi a kalapját, s egy másik tanult mesterségében próbál szerencsét, keres nyugalmat. A kályhák gyerekkora óta érdekelték, de az iparűzéshez szükséges papírokat már felnőtt fejjel szerezte be. Mestere az a Balaton-felvidéki Monostori Péter lett, akit egyedi, csodálatos munkái országszerte híressé tettek.

 Jól indult a kétkezi vállalkozás, az újdonsült kályhás az első fűtési alkalmatosságot egy barátja nyaralójában építhette meg, meisseni csempéből. Azt mondja, azóta is csak a megrendelőre figyel, hosszas beszélgetés és alapos tervezés után mindig az igényhez leginkább igazodó cserépkályhát, téglakályhát, kandallót, kemencét vagy éppen tűzhelyet alkotja meg. Kedvencét, a cserépkályhát annak ajánlja, akinek van ideje, kedve gondoskodni a tűzről. A kandalló azoknak való, akik későn hazatérve mihamarabb szeretnének meleget, családias hangulatot varázsolni otthonukba.

Kiss Géza szerint a kályhadivat gyorsan változik, napjainkban az úgynevezett középpárkányos modell a kedvelt, világos, bézs vagy fehér színű csempékkel. Újabban a modern, minimál stílusú otthonokban is feltűnik a kályha, itt a nagy táblás, sima felületű csempék használatára beszéli rá a tulajdonosokat a mester. Azt mondja, ezek is szépek, de amire eddig a legbüszkébb, az a Mayer István kővágóörsi kályhacsempéiből készült darab.

 A párkánnyal, pártasorral épített polgári kályha egy tárnokréti panzió különlegessége. Ma már alig épül új ház kandalló vagy cserépkályha nélkül, s a régi otthonok tulajdonosai közül is egyre többen rakatnak pótlólag pénztárcát kímélő, hagyományos fűtőberendezést. Azt persze nem árt tudni, hogy ezeket időközönként gondozni szétszedni és újrarakni kell, mert a samott szétég, a téglák mállani kezdenek. A megrendelőt és a mestert egy életre összeköti a termék, a jól működő tűzhely.

 Kiss Géza, mint minden vérbeli szakember, vadászik a régen elbontott, fészerben, pincében, padláson felejtett csempékre, amelyekből újra felépíthető, rekonstruálható a múlt egy-egy gyönyörű darabja. Maga a kályharakás az előkészület, a tervezés után egy hét kőkemény, kétkezi munka. A mesterember a művet befejezve mindig engedélyez magának némi pihenőt. Ilyenkor ír. Úgy véli, szerencséje van, mert a harmóniát, az egyensúlyt, a minőséget keresi mind a két énje.

 

Földvári Gabriella